A Sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszék alapítását egy sor tárgyalás-sorozat előzte meg a Kovászna Megyei önkormányzat és a Babes-Bolyai Tudományegyetem között. Ennek a két intézmény közötti megállapodásnak köszönhetően született meg 1998-ban egy Kormányrendelet alapján a Sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Főiskola ami 2005-ben, a bolgnai folyamatnak nevezett páneurópai oktatási reform eredményeként, három éves egyetemi oktatásra tért át, megváltoztatva nevét is.

 

A Közigazgatási és Közszolgálati Menedzsment Tanszékének Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozata a BBTE több mint 30 erdélyi tagozatának egyike. A négy - a besztercei, a kolozsvári, a szatmárnémeti és a sepsiszentgyörgyi - kihelyezett tagozat mindegyike a BBTE Politika-, Közigazgatási- és Kommunikációtudományi Karának alárendeltségében működik.

 

A BBTE közigazgatási tagozatai egy - a kar Közigazgatási és Közszolgálati Menedzsment Tanszéke által kialakított - közös tanterv alapján készíti fel diákjait majdani szakmájukra. Az európai elvárásoknak megfelelően megszervezett oktatási rendszer lehetővé teszi egy nagyszámú magyar nemzetiségü diák felvételét a magyar tannyelvű oktatásba. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a diákok nagy része a többségében magyarok által lakott Hargita és Kovászna megyékből származik. Ugyanakkor, az oktatási rendszer lehetővé teszi a továbbtanulást is, a Politika-, Közigazgatási- és Kommunikációtudományi Kar, közigazgatás szakának magiszteri szintű képzésén.

 

Kihelyezett Tagozatunk mellett egy tudományos társaság - egyesület - is működik, melynek kizárólagos célja, hogy elősegítse a Kihelyezett Tagozat oktatását és az ehhez kapcsolódó kutatói munkát. A Pro Scientia Administrativa Tudományos Társaság segítségével és anyagi támogatásával sikerült egy sor, a román helyi közigazgatásra vonatkozó, mérvadó fontosságú kutatási programot megszervezni.

 

Közigazgatási Tanszék AP, Kolozsvár

 

Hallgatóknak fontos elérhetőségek:
Alumni - https://www.facebook.com/groups/1522874347971314/

A 2020/2021-es EGYETEMI TANÉV

HÍREK. ÚJDONSáGOK

Információk az ösztöndíjról: időbeosztás, Rendelet és Szabályzat

TANDÍJAK éS ILLETÉKEK. BBTE (IBAN)

Tandíjak és egyetemi illetékek

Szabályzatok (tandíjra vonatkozó)

A 2014/2015-ös tanévtől érvényes oklevelek megőrzésére vonatkozó illeték

Pénzügyi azonosító (Cod Fiscal) -  4305849
IBAN -  RO35TREZ21620F330500XXXX
BN TREZORERIA CLUJ

ARCHÍVUM

Tanévek archívumai 2019/2020, 2018/2019, 2017/2018